A Fidesz-kormány alatt minden korábbinál nagyobb méretűvé vált a közpénzek ellopása. Amíg a járvány alatt ezrek veszítették el megélhetésüket, addig a túlárazott állami megrendeléseknek köszönhetően Mészáros Lőrinc 180 milliárd forinttal lett gazdagabb, ami óránként 20 millió forint gazdagodást jelent.
És ez csak egyetlen Fidesz-oligarcha.
Ezért célom többek között az, hogy
- szüntessük meg a korrupciót és vegyük vissza a Fidesz emberei által ellopott közvagyon minél nagyobb részét
- a visszaszerzett közvagyont tegyük egy Egészségvédelmi Alapba és egy Oktatási Alapba, melyek lehetőséget adnak az egészségügy és az oktatás gyorsabb fejlesztésére; ezekbe az alapokba kerülnének más források is, például a stadionépítések lezárásával felszabaduló összegek
- a milliárdos vagyonnal rendelkezők a mainál jobban vegyék ki részüket a közteherviselésből, fizessenek több adót
- az állami szférában maximáljuk 2 millió forintban a havi kereseteket, amit a Fidesz annak idején megígért, de nem teljesített; ma már a 8-10 millió forintos havi fizetések sem ritkák az állami szektorban
- állítsuk helyre az ügyészség és a bíróságok függetlenségét, hogy azok ne tehessenek kivételt a pártemberekkel; szüntessük meg az óvadék lehetőségét, hogy a bűnözők ne tudják pénzzel megvásárolni szabadságukat

A választás lehetősége a kezünkben van: Pártkatonák vagy szakemberek?
Tóth Szabolcs
Informatikai szakember, szerkezet-építőmérnök, építész mérnöktanár
Az előválasztás jelöltje, Csongrád-Csanád megyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerület
