Image

2013. áprilisában igazságügyi szakértői kinevezést kaptam informatikai szakterületen, és felvételt nyertem az igazságügyi szakértői névjegyzékbe. A vállalkozásom, vagyis a Sza-BIT Számítástechnikai Stúdió nem szűnt meg, fő tevékenysége áttevődött a hardveres kereskedelemről és ehhez tartozó szolgáltatásokról a szellemi munkára. Főként tanácsadói, rendszergazdai szolgáltatások kerültek túlsúlyba, melyek egy részét a szakértői, tanácsadói felkérések teszik ki.

Az egyetem elvégzése óta, számítástechnikai vállalkozóként is dolgozom. Megfelelő tapasztalatot és tudást szereztem a hálózatok és rendszergazdai tevékenységek, valamint informatikai ismeretek területén. Az ezredforduló utáni időszakban az igazságszolgáltatásban informatikusi, statisztikusi és hálózati-rendszergazdai feladatokat láttam el az igazságszolgáltatási közszférában. Jelenleg oktatási intézmények munkáját segítem.


Folyamatosan foglalkozom hardver és szoftver szaktanácsadással, számítástechnikai és irodatechnikai eszközök, berendezések és kellékanyagok beszerzésével, beüzemelésével és javításukkal. Több éven keresztül működtettem kereskedelemmel és szervízeléssel foglalkozó számítástechnikai stúdiót.

Számítástechnikai berendezések és szoftverek értékének megállapításában, selejtezésében is részt vettem. Informatikai és irodai költségek optimalizálásában, számítástechnikai hálózat megtervezésében, kiépítésében is szaktanácsadással szolgálok.
Végzek szakértői munkát szoftver értékének, elkészültségi szintjének megállapítása, véleményezése, dokumentálása témakörben is.

2013-tól napjainkig több, mint 50 db igazságügyi szakértői szakvéleményt készítettem, elsősorban nyomozó hatóságok és bíróságok felkérésére.

Fő tevékenységi körök számítástechnikai és informatikai szakterületen:

  • informatikai rendszerek tervezése, szervezése;
  • számítástechnikai adatbázisok, adatstruktúrák;
  • informatikai biztonság;
  • szoftverek

 

Igazságügyi minisztériumi adatlap (nem lehet link-en elérni): https://inyr.im.gov.hu/experts/name-search

 



Magyar Igazságügyi Szakértői kamarai adatlap:

http://szakertok.miszk.hu/home/details/37020720-0ec2-490c-bf08-2d3938173e81--toth-szabolcs